Törvényi változások
Tisztelt Szülők!
Az alábbiakban összefoglaljuk a köznevelési törvény módosításából adódóan a szülőket/gondviselőket érintő változásokat.
Kötelező óvodai nevelés
A gyermek továbbra is köteles részt venni óvodai foglalkozáson legalább napi négy órában attól a nevelési évtől, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti.
Változások 2019. december 31-éig
- Új szabály, hogy csak (a korábbi ötödik életévvel szemben) a negyedik életév betöltéséig adható a gyermek számára – a szülő kérésére – felmentés a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól. A felmentés – ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja – annak az évnek az augusztus 31. napjáig adható, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti.
- december 31-ig a kérelemről az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével – a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva – továbbra is a jegyző (egyházi-, illetve magánfenntartású óvodáknál a fenntartó) dönt.
- Az óvoda feladatai közé bekerült, hogy fokozatosan, de különösen az utolsó évében az iskolai nevelés-oktatásra készíti fel a gyermekeket.
- Módosultak az óvodai ellátás kötelező igénybe vételével kapcsolatos szabályok körében a mentesítés lehetséges okai, kikerült a gyermek képességeinek kibontakoztatása, mint indok.
Változások 2020. január 1-jétől
- január 1-jétől változik a felmentést engedélyező hatóság, mely szerint a jegyző és a fenntartó erre vonatkozó hatásköre megszűnik. A felmentés engedélyezése (a későbbiekben végrehajtási rendelet által kijelölt) állami szervhez kerül át.
- Ezzel összefüggésben a felmentési kérelem benyújtásának szabályai is szigorodnak. A szülő a kérelmét csak a tárgyév május 25-éig nyújthatja be.
- A felmentés továbbra is csak annak az évnek az augusztus 31. napjáig adható, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti.
Példával illusztrálva:
- Ha a gyermek 2016. július 15-én született és óvodaköteles 2019. szeptember 1-jétől, akkor 2020. augusztus 31-ig menthető fel a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól.
- Amennyiben a gyermek 2016. szeptember 15-én született és óvodakötelessé 2020. szeptember 1-jétől válik, már nem menthető fel a kötelező óvodáztatás alól, hiszen a felmentési ideje 2020. augusztus 31-ig szólhat.
- A felmentést engedélyező szerv felmentheti a gyermeket az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja. Változás, hogy ha az eljárásban szakértőt kell meghallgatni, abban az esetben kizárólag az óvodavezető vagy a védőnő rendelhető ki.
Tankötelezettség
- január 1-jétől a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, tankötelessé válik. A tankötelezettség teljesítése a tanév első tanítási napján kezdődik.
- A szülő kérelmére a felmentést engedélyező szerv döntése alapján a gyermek további egy nevelési évig óvodai nevelésben vehet részt.
- A szülő kérelmét az iskolakezdés évének január 15. napjáig nyújthatja be a felmentést engedélyező szervhez. Ha az eljárásban szakértőt kell meghallgatni, akkor csak szakértői bizottság rendelhető ki.
- Ha a szakértői bizottság – a szülői kérelem benyújtására nyitva álló határidő előtt – a gyermek további egy nevelési évig óvodai nevelésben történő részvételét javasolja, a szülői kérelem benyújtására nincs szükség.
Amennyiben kérdésük van, kérjük, forduljanak bizalommal az óvodavezetőkhöz!
Százhalombatta, 2019. szeptember 13.
Polgármesteri Hivatal
Intézményi és Társadalmi Kapcsolatok Irodája