Óvodai beiratkozás a 2020/2021-es nevelési évre

Óvodai beiratkozás a 2020/2021-es nevelési évre

 

Tisztelt Szülők!

 

Százhalombattán az óvodai jelentkezés 2020. február 24. és március 4. között lezajlott. A szülők jelentkezési lap leadásával kérelmezték gyermekük óvodai felvételét, és két óvoda megjelölésével jelezhették óvodaválasztási szándékukat. A kitöltött jelentkezési lapok alapján az óvodavezetők döntöttek a felvételről, amelyről a döntést megküldték valamennyi érintettnek.

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2020. május 13-14-ére meghirdetett óvodai beiratkozás a kihirdetett veszélyhelyzet miatt – az Emberi Erőforrások Minisztere által a veszélyhelyzetre tekintettel kiadott 7/2020. (III. 25.) számú EMMI határozata alapján – a 2020/2021. nevelési évre az alábbiak szerint módosul:

 

A 2020. május 13-14-ére meghirdetett óvodai beiratkozás elmarad, a beiratkozáshoz szükséges iratok bemutatására a gyermek első óvodai nevelési napján kerül sor.

 

Ismételten felhívjuk a figyelmet, hogy amennyiben engedélyeztetni szeretnék gyermekük óvodakezdésének halasztását, – a hatályos jogszabályi rendelkezések alapján – legkésőbb tárgyév május 25-éig nyújthatják be kérelmüket a területileg illetékes járási hivatalnál. A járási hivatal a szülői kérelem alapján, a gyermek jogos érdekeit szem előtt tartva felmentheti a gyermeket az óvodai foglalkozáson történő részvétel alól annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, ha ezt a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja. A kérelem benyújtásával kapcsolatban a lakóhely alapján területileg illetékes járási hivatalt kell felkeresni.

Abban az esetben, ha éppen külföldön élnek vagy külföldre költöznek, s ezért a gyermek nem Magyarországon kezdi meg az óvodai nevelést, – a hatályos jogszabályok értelmében – 2020. január 1-jétől abban az esetben, ha az óvodaköteles gyermek családjával éppen külföldön él, ezt a tényt az Oktatási Hivatalnak kell bejelenteni. A bejelentéshez kitöltendő űrlap az Oktatási Hivatal honlapján érhető a következő linken:

https://www.oktatas.hu/kozneveles/kulfoldre_tavozas_bejelentese

A bejelentőlap elektronikus kitöltését követően a kérelmet aláírva a következő postacímre kell megküldeni: Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály, 1363 Budapest, Pf. 19.

 

A koronavírus-járvány miatt a Kormány által kihirdetett országos veszélyhelyzetben az óvodai beiratkozás kapcsán kérjük, hogy elsősorban a telekommunikációs eszközök segítségével (telefon, internet) tájékozódjanak az óvodáknál az esetlegesen felmerülő kérdésekről.

 

 

Polgármesteri Hivatal

Intézményi és Társadalmi Kapcsolatok Irodája

 

Köszönet

    A Százhalombatti Napsugár Óvoda gyermekei az alábbi alkotásokkal szeretnék megköszönni azoknak az emberkenek a munkáját, akik ebben a nehéz időszakban értünk dolgoznak! 

Köszönjük a munkát mindazoknak, akik ma gyógyítanak, beteget ápolnak, tanítanak, a kereskedelemben dolgoznak, szerelnek, vezetnek, embert, árut és csomagot szállítanak,  akik őrzik a rendet és vigyáznak ránk, akik tájékoztatnak, és akik most is

 

tesznek!

“Köszönet a Hősöknek a mi kis Hőseinktől!”

Étkezés

Tisztelt Százhalombattai Szülők!
Tájékoztatom Önöket, hogy minden szülő, akinek gyermeke százhalombattai bölcsődébe,
óvodába vagy iskolába jár – a korábbi étkezési díjakkal, illetve kedvezményekkel – igényelhet
egyszeri meleg étkezést. Az igénylő gyermek vagy a felügyeletéről gondoskodó felnőtt – saját
ételhordóban – az 1. Számú Általános Iskolában működő konyhán veheti át az ételt hétköznap
12.00 és 13.00 óra között. Az óvodás és bölcsődés gyermekek étkezési igényüket továbbra is
az intézményükben, az iskolás gyermekek pedig – az eddig szokásos módon – a GEI-ben
tudják jelezni. Kérem, akinek lehetősége van rá, két ételhordót vigyen névvel ellátva, így a
következő napi adagot a portán is át tudja venni. Felhívom a figyelmüket, hogy az étel
átvételéhez tiszta és fertőtlenített edényt használjanak!
Kérem Önöket, amennyiben lehetőségük van rá – bár tudom, hogy nagy terhet ró a családokra
– otthon oldják meg gyermekeik étkeztetését, hogy a személyes találkozásokat és ezzel a
járvány terjedésének lehetőségét is csökkentsük!
Köszönöm együttműködésüket!
Vezér Mihály
polgármester

Szociális étkezés

Tisztelt Százhalombattai Szülők!

Azon gyermekeknek, akik kértek az intézményükben ügyeletet, Százhalombatta Város Önkormányzata – az előre leadott igény alapján – biztosítja a napi háromszori étkezést.

Mindazon gyermekeknek, akik a gyermekvédelmi törvény értelmében – önkormányzati határozat alapján – egész évben jogosultak a napi egyszeri meleg étkezésre, de ügyeletet nem kértek – a leadott igény alapján – biztosítjuk az ebédet. Az érintett gyermek vagy a felügyeletéről gondoskodó felnőtt – saját ételhordóban – az 1. Számú Általános Iskolában működő konyhán veheti át az ételt március 17-től minden hétköznap 12.00 és 13.00 óra között. Az óvodás és bölcsődés gyermekek étkezési igényüket továbbra is az intézményükben, az iskolás gyermekek pedig – az eddig szokásos módon – a GEI-ben tudják jelezni. Kérem, akinek lehetősége van rá, két ételhordót vigyen névvel ellátva, így a következő napi adagot a portán is át tudja venni.

Megértésüket köszönöm!

Bezár az óvoda

Tisztelt Szülők!
A kormány veszélyhelyzetet rendelt el, így arról tájékoztatom Önöket, hogy a Képviselő-testület valamennyi hatáskörét, a polgármester jogosult egyszemélyben gyakorolni.
E hatásköréből eljárva úgy döntött, hogy 2020. március 16-tól az óvodák bezárnak, nem fogadnak gyermekeket. Az utasítás visszavonásig érvényes. Az óvoda zárva tart, de a vezető és néhány munkatárs háttérfeladatokat végeznek, ezért az intézmény a megszokott elektronikus úton 7-15 óra között elérhető.
Mindezen intézkedések annak érdekében születtek, hogy a lakosság egészségét és életét megóvjuk. Mindenki maradjon otthon!
Vigyázzunk magunkra és gyermekeinkre, tartsuk be azt az alapszabályt, hogy minél kevesebb személyes találkozóra kerüljön sor. Az óvodai szünetet a gyermekek ne együtt, közös programokkal töltsék el.
Kedves Szülők! Az összefogás közös érdekünk! Bízzunk egymásban és segítsük egymás mindennapjait!

Balla Ildikó
Intézményvezető

Százhalombattai óvodai jelentkezés és beiratkozás a 2020/2021-es nevelési évre  

Százhalombattai óvodai jelentkezés és beiratkozás a 2020/2021-es nevelési évre  

A köznevelési törvény szerint az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. Az óvodába a gyermek harmadik életévének betöltése után vehető fel. A szülő gyermeke óvodai felvételét, átvételét bármikor kérheti, a gyermekek felvétele folyamatos.

Az óvodai jelentkezéshez JELENTKEZÉSI LAP kitöltése szükséges, melyet bármelyik önkormányzati fenntartású óvodában és a bölcsődében be lehet szerezni.

 Jelentkezési lap és a körzethatárokról szóló tájékoztatás letölthetők az óvodák és a bölcsőde honlapjáról, illetve a www.battanet.hu oldalról.

2020 Jelentkezési lap

Óvodai körzethatárok:   http://www.battanet.hu/ovodai-korzethatarok-2/ 

 A kitöltött jelentkezési lapot a Polgármesteri Hivatal B épületének 142-es irodájában kérjük leadni Gajdó Krisztina intézményi munkatársnak munkaidőben, 2020. március 4-ig.

A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, átvenni, amelynek körzetében lakik, vagy ahol szülője dolgozik.

A felvételről az óvoda vezetője dönt 2020. április 3-ig.

A beiratkozás időpontja: 2020. május 13-14.

 

Utazó Planetárium az óvodában

Utazó Planetáriumban, mesés keretek között ismerkedhettek óvodásaink a bolygókkal, csillagokkal. A látvány elvarászolta óvodánk lakóit, miközben sok érdekes dolgot megtudhatak a Galaxisunkról.

Kapunyitógató a leendő ovisoknak

Idén is szeretettel várunk minden leendő kis óvodást és szüleit Kapunyitógató programjainkra!

2020. február 07. -én (pénteken) 9-11  óráig és 15- 17 óráig.

2020. február 14.- én (csütörtökön) 9-11  óráig és 15- 17 óráig.

Bogyó és Babóca csoport és micimackó csoport apraja-nagyja.

Idén bögregyűjtő akcióhoz csatlakozozz óvodánk. A családok, barátok 411db bögrét gyűjtöttek a rászorulóknak, a kezdeményezés összesen 2500 db gyűjtött. Köszönjük!