Kertszépítő délután
/ Hírek /by Napsugar“Egy gyerek egy palánta!”
Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek a kertszépítő délutánunkra! Az udvarunk is szép lett és a gyerekek is élvezték az együtt töltött közös délutánt!
Víz világnapja
/ Hírek /by NapsugarIdén csatlakoztunk az OGYÉI által szervezett “Happy hét” programhoz, amellyel a vízivás fontosságára hívtuk fel a figyemet a gyerekek körében.
Hadászati bemutató
/ Hírek, Képgaléria /by NapsugarÓvodában tartottak bemutatót az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár katonái a napokban.
„Lehet látni az arcokon, hogy a gyerekek élvezik a bemutatókat és feladatokat, hiszen mosolyognak, csillognak a szemek. Úgy gondoljuk, hogy a haza védelmének fontosságát már ebben a korban is fontos megismertetni” – mondta el Ócsai Géza alezredes, a díszegység törzsfőnöke.
A gyermekek a nap során RÁBA és Mercedes típusú gépjárműveket nézhettek meg, málhamellényt és sisakot próbálhattak fel, kérdezhették a díszegység katonáit, akik a fegyverforgatás rejtelmeivel is megismertették őket. A közel 90 fős csapathoz a város további négy óvodájának nagycsoportosai is csatlakoztak, akik szintén érdeklődve figyelték a statikus bemutatókat, főként a gyakorló fegyvereket és díszelgő kardokat.
Nyílt napok a csoportokban
/ Hírek /by NapsugarMinden évben megnyitjuk óvodánkat az érdeklődő szülők előtt, ahol betekintést nyerhetnek óvodánk, óvodásaink életébe.
Muzsikás Péter
/ Hírek /by Veronika DonászyMuzsikás Péter Toborzó című interaktív zenés műsorával készülődtünk nemzeti ünnepünkre.
Maskarázás
/ Hírek /by Veronika DonászyA csoportokban vidám farsangi mulatsággal űztük el a telet.
Óvó nénik mesejátéka
/ Hírek /by Veronika DonászyRosszcsont Peti meséjét dramatizálták az óvónők a gyermekeknek.
KAPCSOLAT
napsugar@mail.battanet.hu
2440 Százhalombatta, Csokonai u. 50.
Vlkovszki Ildikó - óvodavezető
Németh Éva - óvodavezető helyettes
Pálinkás-Geréd Hajnalka - óvodatitkár
Míg Megnövök Egyesület
Adószám: 18696970-1-13
Bankszámlaszám: 64800073-10706422
Honlap karbantartás
Donászy Veronika
Az óvoda korábbi oldala elérhető az alábbi linken: "korábbioldalunk"